Februári szösszenet

Egyre kevesebb időm van írni, pedig bőven lenne mit. Marcika napról napra ügyesebben közlekedik, már a komplett gyerekszobát képes körbenyargalni forogva, csúszkálva, tologatva magát ide és oda. Kristófka pedig igazi nagyszájú, örökké dumáló nagyfiú. Kíváncsi mindenre és mindig, naponta 1000 kérdést is feltesz, amire rendszerint válaszolva újabb 1000 miért? kérdés hangzik. Továbbra is a születés az egyik legfőbb téma, ami piszkálja a fantáziáját. Úgy látszik jobban megviselte őt a kistesó érkezése, mint én azt gondoltam. A minap megkérdezte tőlem, hogy ő is ott lakott e a pocakban. Mondtam igen. Mire ő : "És felkapcsoltad nekem bent a villanyt?" erre már nem tudtam mit mondani :) Továbbra is csak Marcika műanyag kanalaival szabad ennie és minden üveges bébiételt meg kell kóstolnia. Egyik percben, így az öcsi úgy az öcsi, a következőben meg kiszedi az ujjacskáját a szájából, hagy sírjon a baba... Vannak napok, amikor madarat lehet vele fogatni, olyan jó a kedve, máskor meg olyan durcás már ébredéskor, hogy reggel 10-re kilúgozza az agyamat. A pláne ebben persze az, hogy semmiféle receptúra nincs, amivel mindez kivédhető lenne. Ha bal lábbal ébred az én ikrek fiam, nincs kegyelem. Kiszabadul óljából az agresszív kismalac énje, nekem pedig végem, mert semmi de semmi amit felajánlok neki, nem felel meg. Ilyenkor az egész napunk alábbiak szerint alakul:
-Gyere öltözni!
-Nem jövök!
-Gyere, egy kicsit kimegyünk, olyan szép idő van...
-Nem megyünk kiiiiii, nem szép idő vaaaan!!!!!
Folytassam? Csoda hát, ha őszülök? :)