Márton nap

Talán kezdjük egy kis történelmi áttekintéssel:

Szent Márton a Római Birodalom területén, Savariában (ma Szombathely) született a Kr. utáni 316-os vagy 317-es évben. (Pannonhalmát 1823-ig Szentmártonnak, ill. Szent Márton hegyének nevezték, mert a hagyomány szerint Márton a közelben lévő Sabariában született.[1]) Valószínűleg szláv családból származhatott, de nem zárhatjuk ki a kelta ősöket sem; szülei pogányok voltak. Családja jómódú, apja katonatisztként szolgált, jutalomból Itáliában kapott birtokot, a család így telepedett le Itáliában. Gyermekként Ticiumban (ma Pavia) nevelkedett. 12 évesen úgy döntött, felveszi a keresztény vallást. Szülei ezt nem nézték jó szemmel. 15 évesen apja akaratára belépett a hadseregbe, fiatal kora miatt 4 évig egy gyakorló csapatnál szolgált, 19 évesen lett valódi katona. A feljegyzések megemlítik segítőkészségét, jóindulatát.

Egy este nélkülöző koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettévágta, egyik felét a koldus vállára borította. Álmában Jézus jelent meg a koldusnak adott köpenydarabban. 339-ben, 22 évesen megkeresztelkedett. 341-ben barbárok támadtak Galliára. Az uralkodó személyesen bíztatta katonáit, megajándékozta őket. Márton nem akarta elfogadni az ajándékot: eddig a császárt szolgálta, mostantól Istent akarja szolgálni. Az uralkodó gyávasággal vádolta meg, válaszul Márton másnap fegyverek nélkül akart a csatába indulni. Az ütközetre végül nem került sor, a frank uralkodó békét kért a császártól. Ez nagyon meglepte az embereket, csodának vélték. Ezután 341-ben kilépett a seregből, és Poitiers-be ment. 355-ben visszatért Pannóniába, és téríteni kezdett.

A 4. században megerősödött az eretnek ariánus mozgalom. Mártont elűzték Savariából. Ismét Itáliába távozott, Milánóba ment, azonban az ariánusok innen is elűzték. 360-ban megszűnt a veszély, és visszatért Galliába. Itt a falvak lakóinak a térítésével foglalkozott. 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ő azonban tiltakozott megválasztása ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodák, gyógyulások kísérték. Munkáját haláláig kitartóan végezte, végül 397. november 8-án elhunyt. 3 nap múlva, november 11-én Tours-ban temették el, sírja felett kápolnát emeltek.

És mivel a mi kisfiúnk is Márton, ennek megfelelően meg is ünnepeltük! Libával, ludaskásával, libamájjal, sütivel és Weckmann-nal, Laternével és persze sok szép ajándékkal.... Már megint jó sokan voltunk! Hiába, ilyen az, amikor az embernek nagy a családja. Nagyszülők, nagybácsik, nagynénik, unokatesók, tizennyolc ember egy rakáson és még nem is tudott mindenki része lenni az ünnepségünknek...