Novemberi első hó

Szerintem Marcikán már most látszik, hogy nem lesz nagy barátja a télnek... Miután Dunakeszin leesett az első igazi idei hó, megismerkedtünk a saját garázsfeljáró eltakarításának örömével. Ugye amíg az ember egy lakásban lakik, ahol van a háznak gondnoka, aki havat lapátol, járdát sóz, addig fel sem merül az emberben, micsoda csontmeló a hólapátolás. De a hó jött és a kocsikkal ki és be kellett állni, így mi sem úsztuk meg. Szorgosan takarított kiscsaládunk a többi szomszéddal együtt. Marcuska már az előkészületektől kiborult... Míg Kristófka visítva örült, hogy a létrán balettozva a sínadrágját kotrom elő a legfelső polcról, addig öcsikéje már rosszat sejtve nyöszörgött a járókában. Szerintem el sem tudta képzelni, mi fog most következni, mert odakinn már sötét volt, levegőzni világosban szoktunk főleg, hacsak nem kell mennünk valahová, például futni még egy pár kört a nagyfiúval a Tóvárosban. Olyankor Marci a babakocsiban, Kristóf a kismotoron és így versenyzünk mi: ő ezerrel nyargal a motoron, én meg futok mellette, magam előtt tolva a babakocsit. Marci ilyenkor csak néz nagyokat, hogy milyen gyorsan mozognak felette a fák lombjai :) Szóval hazaért a papa, nem tudott leállni az autóval, addigra már a sínaci is megkerült, egy pár meleg kesztyű, sapka sál, bakancs. Kész az egyik, jöhet a másik. Bőg, nagyon bőg. Csak fokozza a rossz hangulatát, hogy meglátja az overált. "Jaj ne mami!!!Csak nem akarsz abba begyömöszölniiiiiii?????ááááááááááá"körülbelül így nézett rám és a sapkától sem lett lelkesebb, hát még amikor a kenguruba begyömöszöltem. Teljes volt az öröm. Odakinn szakadt a hó. Előkerült a szánkó. Leevickéltem kegurusan, Marcistul a lépcsőn, de legalább addigra megnyugodott a picúr. Duzzogó arcocskával vette tudomásul, hogy szállingózik rá valami fehér, hideg vacak, amitől vizes lesz az arca, de csendben volt. Megadta magát. Kristófkát húztuk magunk után szánkón, amíg a papa megpróbálta felszámolni a havat a felhajtón. Papa is megadta magát. Az egyetlen vastagtalpú télinek mondható bakancsáról ugyanis kiderült, hogy valójában csak bakancs álcájába bújt korcsolya :) Így cseréltünk. Felvette Marcit magára én meg szorgalmasan lapátoltam és sóztam tovább. Közben felépültek az első hóemberek, felnőttek az első hókupacok és Márton Miksa is látott először életében igazi havat!

Márton nap

Talán kezdjük egy kis történelmi áttekintéssel:

Szent Márton a Római Birodalom területén, Savariában (ma Szombathely) született a Kr. utáni 316-os vagy 317-es évben. (Pannonhalmát 1823-ig Szentmártonnak, ill. Szent Márton hegyének nevezték, mert a hagyomány szerint Márton a közelben lévő Sabariában született.[1]) Valószínűleg szláv családból származhatott, de nem zárhatjuk ki a kelta ősöket sem; szülei pogányok voltak. Családja jómódú, apja katonatisztként szolgált, jutalomból Itáliában kapott birtokot, a család így telepedett le Itáliában. Gyermekként Ticiumban (ma Pavia) nevelkedett. 12 évesen úgy döntött, felveszi a keresztény vallást. Szülei ezt nem nézték jó szemmel. 15 évesen apja akaratára belépett a hadseregbe, fiatal kora miatt 4 évig egy gyakorló csapatnál szolgált, 19 évesen lett valódi katona. A feljegyzések megemlítik segítőkészségét, jóindulatát.

Egy este nélkülöző koldussal találkozott. Köpenyét kardjával kettévágta, egyik felét a koldus vállára borította. Álmában Jézus jelent meg a koldusnak adott köpenydarabban. 339-ben, 22 évesen megkeresztelkedett. 341-ben barbárok támadtak Galliára. Az uralkodó személyesen bíztatta katonáit, megajándékozta őket. Márton nem akarta elfogadni az ajándékot: eddig a császárt szolgálta, mostantól Istent akarja szolgálni. Az uralkodó gyávasággal vádolta meg, válaszul Márton másnap fegyverek nélkül akart a csatába indulni. Az ütközetre végül nem került sor, a frank uralkodó békét kért a császártól. Ez nagyon meglepte az embereket, csodának vélték. Ezután 341-ben kilépett a seregből, és Poitiers-be ment. 355-ben visszatért Pannóniába, és téríteni kezdett.

A 4. században megerősödött az eretnek ariánus mozgalom. Mártont elűzték Savariából. Ismét Itáliába távozott, Milánóba ment, azonban az ariánusok innen is elűzték. 360-ban megszűnt a veszély, és visszatért Galliába. Itt a falvak lakóinak a térítésével foglalkozott. 371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ő azonban tiltakozott megválasztása ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodák, gyógyulások kísérték. Munkáját haláláig kitartóan végezte, végül 397. november 8-án elhunyt. 3 nap múlva, november 11-én Tours-ban temették el, sírja felett kápolnát emeltek.

És mivel a mi kisfiúnk is Márton, ennek megfelelően meg is ünnepeltük! Libával, ludaskásával, libamájjal, sütivel és Weckmann-nal, Laternével és persze sok szép ajándékkal.... Már megint jó sokan voltunk! Hiába, ilyen az, amikor az embernek nagy a családja. Nagyszülők, nagybácsik, nagynénik, unokatesók, tizennyolc ember egy rakáson és még nem is tudott mindenki része lenni az ünnepségünknek...

Hány éves vagy, mami?

Beléptünk elsőszülöttünkkel, az örökké ugyanazt megkérdező korszakba...Ez nagyjából kimeríti a végtelen anyai türelem fogalmát. Igen, ha a gyerek egy nap negyvenszer kérdezi meg ugyanazt, akkor negyvenszer kell rá válaszolni, mert így tanul a gyerek. Kivéve a "mit csinálsz?" kérdés, mert azt csak azért teszi fel, hogy cincálja az idegeinket. Hisz valójában látja mit csinálok, mégis megkérdezi...hm...szereti hallani a hangját. Persze még a "mit csinálsz" kérdésre is szépen válaszolok,-úgy a tizenötödikig-aztán egyszerűen csak várom a hatos villamost, de nem jön. Ez a válasz nagyon tetszik az én nagyfiamnak. El is ismétli: várod a hatalmas villamost? és már megint belekerültünk egy újabb kérdésbe...és ez egész nap így megy. A másik sláger a ki hány éves lemez. Hány éves a Marcika, hány éves a papika, és a fábia a volkászven, a nagyi a nagypapa és az egész rokonság, a szomszédok, a kisvakond, a Dunakeszi és minden ami élő és élettelen. Visszatérő témákból sincs hiány. Az egyik kedvencem az, hogy augusztusban beleejtett a Balatonba hattyúetetés közben egy kifliszacskót a vízbe, hideg volt és fújt a szél és nem ugrottam a zacskó után a 15 fokban, felöltözve, Marcikával a nyakamban. Gyerekünk sírásba tört ki, jajongott, bömbölt, hogy jaaaaj a zacskó, beesett a vízbe, vedd ki. Mondtam neki, hogy majd a szél kihordja a partra és valaki majd kiveszi, ne aggódjon,-mert persze tudja a gyerek, hogy szemetelni bizony nem szabad- és kiborult teljesen. A mai napig visszatérő kérdése: már kivették a zacskót?A képtelen kérdésekről nem is beszélve, mint a : mamika, a fábia miért nem jöhet be a lakásba? Persze Márton Miksánk is szép kis firma. Bömbölni azt ő is nagyon tud. Képes egy koplett autóutat végigordítani, majd az utolsó 200 méteren elaludni. Az apja szerint Marcika monoton sírásával kínvallatni lehetne Guantanamoban. Persze amikor a 200 méteren bealszik végre, képes újra rákezdeni, amikor kivesszük a babaülésből. Kristófka pedig kommentálja az eseményeket, úgy mint: "sír a gyerek"(mintha nem hallanánk) vagy "jól van Marci, ne sírjál".. :) Egyébként nyugis szokott lenni, eszik és alszik, nézelődik csendben, vagy gőgicsélve örül, de ez az autósülés ki-be téma nagyon nem tetszik neki. Nagyokat mosolyog már és a maga módján beszélget, de legalábbis értékeli, ha mi beszélünk hozzá. Felfedezte az ujjacskáját, így ha nincs cumi kéznél, boldogan cuppogtatja valamelyik ujját. A bratyót nagyon szereti, le nem veszi a tekintetét róla, már látom előre, néhány hónap és le sem tudja majd vakarni magáról az öcsköst Kristóf. Cseperednek, ügyesednek, nőnek és fejlődnek. Csuda teremtmények ezek a gyerekek.