Szomszédolás

Rászoktunk a szomszédolásra.Na persze ez nem szó szerint értendő, hanem úgy, hogy átjárunk a Wekerlére és meglátogatjuk Petyót és Jujut.Ők Kristóf barátai.Petyó legalább akkora kópé, mint a kisfiúnk, -ha nem még nagyobb-, Juju pedig egy édes, bújós, cicahajú kislány, kevésbé kópé, de ami késik, nem múlik. Találkozóink lényege a közös játszóterezés vagy udvaron játszás, többnyire "nádtá"-val, ám csemetéink hamar kiszagolnak valami egyéb tevékenységre csábító dolgot, úgy, mint "menjünk ki az utcára és kövessük a lombseprő autót, szedjünk botokat, leveleket, vagy szimplán csak szaladjunk ki az úttestre a bájos, vörös macska után...".
Ma, amikor megérkeztünk, a játszópajtások már javában az udvaron várták Kristófot. Szépen eljátszottak egy darabig, Kristóf megtalálta Petyó műanyag "cipő-ölő" mociját és azzal próbálkozott, aztán elvette Petyó piros lapátját, amin egy kicsit összevesztek. De nem komolyan :) Aztán megjelent az utcában a lombseprő, piros járgány. Petyó már rendesen ki van hegyezve a különleges járművekre, így hamar azon kaptuk magunkat,- mi anyukák-, hogy a körbe-körbe keringő piros járgányt követjük... :) Kisfiamat eddig eléggé hidegen hagyták a munkagépek, inkább a buszokért, villamosokért, szelektív-hulladékgyüjtős kukásautókért volt oda, ám most megbabonázva nézte a "pijos trattort", amit aztán szemelől tévesztettünk. (Szerintem egyszerűen csak elvégezte a munkát...) . Kezdődött hát a hintába be, hintából ki, botok összegyűjtése, hinták üresen löködése és aztán a nap fénypontja: Petyó megtalálta az avarkupacot és a fiammal együtt úgy gondolták, vicces lenne belehenteregni és széttúrni. Magdaléha-Petyó és Juju anyukája- erre megpróbálta szépen elmagyarázni, hogy" mégis mit gondolsz édes fiam, miért rendezték egy kupacba az avart, vajon azért, hogy te széttúrjad???" és mivel már megbeszéltük, hogy lassan oszlunk, elkezdte terelni Petyót hazairányba, én meg tereltem volna a saját sarjam, aki még mindig a lombozás hatása alatt volt. Szerencsére megláttunk egy cicát és ettől kizőkkent.Olyannyira, hogy egész az úttest széléig követte és még tovább is ment volna, ha hagyom. Ma rá kellett jönnöm, hogy a fiamnak visszavonhatatlanúl szelektív a hallása.Mondhattam én akármit, csak nem akaródzott megállni...utána meg a kocsiba beszállni még úgy sem.Mint valami harmónika nyiklett-nyaklott, ahogy tettem be az ülésébe. Eltelt a délelőtt, és ha menni kell, hát menni kell....